ELKÖLTÖZÖTT!! - Alkazar Roxfort
Menü
 
Hoppanálás
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók
Indulás: 2013-05-12
 

Szabályzat

A játék általános szabályai

  1. Az oldal azért készült, hogy a játékosok jól érezzék magukat, ebben egymást ne akadályozzátok. A játék keretein belül a káromkodás, az obszcén megszólalások kulturált keretek közt megengedettek, de azon kívül (OFF topic, chat) TILOS. A szabály megszegése először  többszöri figyelmeztetéssel, majd figyelmeztetés nélküli korlátozással, egy felhasználó több korlátozása után annak törlésével jár!
  2. A játékon belül a 18+-os jelenetek, megnyilvánulások bizonyos határokon belül megengedettek, amennyiben az adott játékos erre a hozzászólás elején a többi játékos figyelmét felhívja. Legyünk tekintettel azokra (legfőképp kisebbekre), akik az ilyet kevésbé tolerálják.
  3. Egy karakter a másik karaktert megölheti, amennyiben ebben az adott játékos a másik karakter tulajdonosával is egyeztetett. Sérülést okozni természetesen ér, de hagyjuk meg minden játékos szabadságát és a jogát, hogy ő is úgy alakítsa a dolgokat, hogy elképzeli.
  4. Más karakterét irányítani szigorúan TILOS! Ez alól egyetlen kivétel van: ha a másik karakter tulajdonosa erre külön engedélyt ad vagy meg nem kér. Ennek a szabálynak a meegszegése azonnali törléssel jár!
  5. Mindenkinek annyi karaktere lehet, amennyit szeretne, mindaddig, amíg az összessel érdemben tud foglalkozni. Nem kérünk klónokat, szóval, ha van egy karaktered és szeretnél egy másikat, akkor légy kreatív, ne gyárts le egy ugyanolyat csak azért, mert megtetszett egy kép az interneten.
  6. Törekedjünk a nemek arányára! Ha esetleg nagyobb szakadék lenne a két nembeli karakterek száma közt, az, amelyikből több van, a helyzet rendeződéséig ideiglenesen korlátozva lehet. (Jelenleg: lány : fiú = 50 : 41 )
  7. Karakteredet bármikor frissítheted, cserélheted a képét, stb. de azért eget rengető változtatások ne legyenek. Gondolok itt például ok nélküli (nem a játékban történtek miatti) névváltoztatásra vagy éppen az előtörténet, belső tulajdonságok gyökeres megváltoztatására esetleg teljes átírására! Erre azért hívom fel a figyelmet, mert nem egy példát láttam már erre! Frissítésre lehetőség: ITT!
  8. NE legyen a karaktered tökéletes. Olyan nincs, hogy valaki mindent tudjon, mindent tökéletesen csináljon, mindenben a legjobb legyen. Egy karakter rendelkezik pozitív és negatív tulajdonságokkal is! Legyenek meg a te karakterednek is a gyengéi, ahogy mindenki másnak is. Emellett kerüljük az ellentmondásokat, ne rendelkezzen már mindegyik karakter két-három-sok különböző személyiséggel, mert az nem buli!
  9. Egy karakter indokolatlan (előre nem jelzett) hosszú inaktivitása esetén fenntartom a jogot annak törlésére vagy igényelhetővé (amennyiben egy fontosabb karakterről van szó) tevésére. Egy hónapnyi inaktivitás után az adott játékost e-mailben figyelmeztetem, két hónap után pedig az érintett karakter törlődik vagy igényelhetővé válik. Törlés esetén a játékos e-mailben megkapja a karakter adatlapját.
  10. Egyszerre csak EGY helyszínen játszik egy karakter. Nincs olyan, hogy egy időben két helyen is lehet valaki, nem teleportálunk, nincsenek párhuzamos univerzumok, de még klónozás sem! Kérek mindenkit, hogy erre törekedjen.
  11. NE játsszunk bele másnak a játékába, nagyon zavaró, ha vissza kell keresni az utolsó bejegyzést, amit éppen le kellene reagálni. Te sem szíveled, hogy ezt kell tenned, másokat se hozz ilyen helyzetbe!
  12. Egy játékot túl hosszú ideig ne húzzunk! Ha a kör egy vagy több tagja előre nem jelzett okból hosszú ideig nem reagál a játékban, akkor a legalább egy hónapja inaktív kört egy adott helyszínen lezártnak lehet tekinteni és ott új játékot kezdeni. 
  13. Ha ki akarsz lépni egy körből, távozol, stb. azt mindenképpen tisztázd a kör többi tagjával, ne legyen az, hogy várni kell rád.
  14. A játék napok tekintetében valós időben játszódik, az azonban lehetséges, ha mondjuk este kezdesz el egy kört, akkor az éppen reggel játszódjon és természetesen ha több napossá húzódik egy játék, akkor az idő is úgy telik, ahogy oda le van írva. Ezen kívül a játékban is olyan nap van, amilyen a valóságban.
  15. A NETIKETT alapvető szabályaira remélem, nem kell felhívnom a figyelmet, a lopás erkölcstelen dolog, és tiszteletben tartjuk a másik játékost. Mindenki ugyanazon jogokkal rendelkezik.

 

A reagokkal kapcsolatos szabályok

  1. A bejegyzéseket E/3-ban, vagyis egyes szám harmadik személyben, külső szemlélőként írd, méghozzá jelen időben!
  2. Nem kérek két soros megnyilvánulásokat! Ez egy szerepjáték, mozgasd meg a fantáziádat, légy kreatív, fogalmazd meg a karaktered érzéseit, esetleges belső vívódását, gondolatait. A játék nem csak a cselekvésekről és a kimondott szavakról szól, csikarj ki magadból egy összefüggő, több soros szöveget! Nem kell ahhoz írónak lenni, hogy ez sikerüljön, hidd el, hogy te is képes vagy rá! Egy hozzászólás legyen legalább 8-10 kerek egész mondatos!
  3. Figyelj oda a helyesírásra! Tudom, hogy senki sem két lábon járó helyesírási-szótár, de azért ne írjuk már a teát két ly-jel, de még j-vel se, mert az már minden határon túl megy.
  4. Nincsenek hangulatjelek! Ha valami érez a karaktered, akkor azt fejtsd ki szavakban, ez nem egy facebook beszélgetés!
  5. Azt, amit a karaktered mond, gondolatjellel (-) vezesd be!
  6. Azt, amit a karaktered gondol, tedd két ~ közé, hogy jobban elkülönüljön.
  7. Ha a karaktered távozik egy helyiségből, vagy egy kör véget ér, akkor azt két-két // közé írva jelezd. (pl.: //A kör/játék lezárult/vége// //Emma vissza a szobájába//)
  8. Kerüljük az OFF-os (játékon kívüli) megsólalásokat a játékon belül, arra ott az OFF-topic vagy a chat!

És a legfontosabb: Érezd jól magad!

 

 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77