Az Alkazar Roxfort története 

A legrégebbi feljegyzések szerint az iskolát valamikor a XII. század közepén alapította egy Carl Henrich Jackson nevű vagyonos úriember, aki a maga korában igen neves és elismert varázslónak számított. Kortársaival ellentétben úgy gondolta, hogy kell egy intézmény, ahol minden arra született fiatal megtanulhat bánni a varázserejével és nem csak a felmenői tanítják őket, ahogy az akkoriban működött. Hiszen voltak olyanok is (már akkor is) akiket szüleik nem tudtak megtanítani a mágiahasználatra, mert ők sem voltak rá képesek. Azonban az általános felfogás szerint csak azok a gyermekek voltak méltók a varázshasználatra, akik aranyvérű családba születtek, nekik pedig nem volt szükségük iskolára, hiszen a szülők is taníthatták őket. Azok, akik kviblik vagy muglik gyermekeiként születtek legtöbbször még csak nem is tudtak a varázserejükről, ha pedig ez megmutatkozott kitaszítottá váltak mind a muglik mind a varázslók világában. A muglik féltek a hatalmuktól, míg a varázsvilág nem ismerte el őket. Úgy gondolták, hogy a kvibli származásúaktól egyszer már elvették a mágiát és nem érdemlik meg, hogy visszakapják. A mugliktól születettek meg egyáltalán nem érdemesek arra, hogy varázslattal bírjanak. A legfőképp kitaszítottak pedig a félvérek voltak, hisz az aranyvérűk semmit sem gyűlöltek akkoriban jobban, minthogy tiszta vérüket bemocskolják a muglik vérével. Ha valakiről kiderült, hogy félvér, akkor koholt vádakkal máglyára vetették és írmagjait is kiirtották. Ebből kifolyólag nagyon kevés félvér mágus volt és azok is rejtőzködtek, titkolták mivoltukat. Carl Henrich ezt az állapotot szerette volna megszüntetni. Úgy vélte minden ember, akinek mágia van a vérében jogosult arra, hogy élen vele, sőt élnie kell vele. Így hát felkerekedett, hogy összegyűjtsön minél több gyermeket, akik nem aranyvérűnek születtek és az iskolájába vitte őket. Négy különböző szakra osztotta a diákokat, melyeket a négy elem szerint és személyiségjegyek szerint válogatott meg. A négy szak melyet alapított: A Vadum, a víz szakja, ahol az okos és szorgalmas diákokat gyűjtötte össze. Az Ardor, amely a tűz elem szakjaként a lobbanékony és harcias tanulók gyűjtőhelye lett. A Solum, a föld elemet megtestesítő szak, ahov azok a diákok kerültek, kik inkább elmélyültek a dolgokban és a tényekben, akárcsak a természetben. Valamint végül az Aura, a levegő szakja, ahol azok a tanulók gyülekeztek, akik szerénységükről és bátortalan természetükről voltak ismertek.

  Carl a tulajdonában lévő egyik régi, szinte ismeretlen kastélyt felújíttatta és védőbűbájokkal valamint elrejtő bűbájokkal vette körül, hogy ne tudjanak a létezéséről. Hozzá hasonlóakat gyűjtött maga köré és velük titokban taníttatta ezeket a gyermekeket, míg ő maga a vagyonát arra áldozta, hogy a világ körül utazzon és keresse az olyan gyerekeket, akik nem élhetnek a varázserejükkel a származásuk miatt.

  Hosszú éveken keresztül működtette teljes homállyal fedve az intézményt. Azonban egy árulásnak köszönhetően (mely a feljegyzések szerint az iskola helyettes vezetője által történt) a Carl Henrich Jacksont bíróság elé állították, majd félvérnek bélyegezve máglyán megégették a bűnért, miszerint megalapította az iskolát. A kastélyt magát azonban nem találták meg, mert az áruló kísérteties módon eltűnt és az alapítóhoz hű tantók fenntartották az intézményt. Halála után a fia vette a kezébe az irányítást, akit eleinte a már ott tanítók instruáltak és segítette és így öröklődött három generáción keresztül, egészen 1578-ig. Jonathan Marcus Jackson, Carl ükunokája eltérő nézeteket vallott ükapjával szemben és közel 150 évnyi működés után bezáratta az iskolát, mely további 200 éven keresztül nem működött. Gyermekei nem tudtak még a létzéséről sem, (ezáltal az ő utódaik sem) hiszen ő titokban tartotta, nehogy bármelyikőjükben felmerüljön az ötlet, hogy a későbbiekben újraindítsa ezt a "bűnös intézményt.

 Több, mint 200 évvel később, 1792-ben egy fiatal, ámde igencsak érdeklődő arisztokrata, félvér hölgy kezébe került egy régi irat, mely az intézmény létezéséről tanúskodott. Ez a hölgy, nevezetesen Jeanne Michelle Turnot idejének nagy részét eme kutatásnak szentelte és végül rálelt a már feledésbe merült kastélyra, mely a hosszú idő elteltével igen csak lepusztult állapotban volt. Folyamatosan kutatott és ehatározta, hogy újraindítja az intézményt, mely az ő korában már kevésbé volt lehetetlen, hiszen akkoriban már több iskola is megjelent, bár majd' mindegyik csak aranyvérűeknek. A nem tiszta végrűeket még mindig megvetették és kitaszították. Segítőket gyűjtött maga köré és munkálatokat indított meg, azonban ezek a munkálatok félbemaradtak korai és megmagyarzhatatlan halálakor. Családja nem kívánta a továbbiakban támogatni a munkálatokat és nem volt még egy olyan ember a dolgozók között, akinek elég lett volna a pénze egy ekkora munkához. Úgy tűnt ismét feledésbe merül. Azonban később megtalált iratok szerint egyáltalán nem. Egy bizonyos Friedrich van Straussberg, aki felmenői között német aranyvérű nemeseket tudhatott, de ő maga már csak egy szegény kisbirtokos, méghozzá kvibli volt abban az időben, titokban munkálkodott. Támogatókat gyűjtött az iskola újraindítására valamint olyanokat keresett, akik taníthatnak majd, ha elkészül. De nagyon kevesen osztották a véleményét így lassan gyűlt a megfelelő mennyiégű pénz és mindeközben a kastély csak várakozott. Végül 1860-ban jött össze minden körülmény, hogy folytatni lehessen a munkálatokat, de a férfi már nem érte meg azoknak a befejezését. Az akkor 20 éves unokaöccse, Johann van Straussberg, aki nem mellesleg varázserőt is örökölt, vette át a munkálatok koordinálását és fejezte be azokat. Végül 1883-ban indult el újra a tanítás a félvéreknek és mágiátlanoktól születetteknek. Azonban a tanítási rendszere megváltozott az akkori német felfogásnak megfelelően. Nem voltak szakok, kasztosítva, tehetség szerint osztották be a diákokat különböző osztályokba. Hamarosan, ahogy a muglik világában is lassan eltűnt a nemesség, úgy a varázslók világában is egyre jobbelkezdték elfogadni a nem tisztavérűeket és így azok is felvállaták önmagukat. Az iskola ekkor a van Straussberg család kezében volt.

 Az 1900-as évek elején végre teljes jogú iskolaként működött, ahol aranyvérűek és nem aranyvérűek egyaránt tanultak egymás mellett. 1915-ben, a muglik első világháborúja alatt a háborúzás túlságosan közel kerül az iskolához, azért ideiglenesen be kellett zárni, csak a professzorok tartózkodtak a kastélyban, ők tartottak fenn minél több védőbűbájt így az iskola mindennemű károsodás nélkül fennmaradhatott. A világháború vége után 1919-ben indult újra a tanítás, de 1922-ben ismét megszakadt ugyanis az akkori igazgató Wilhelm van Straussberg elhunyt és nem volt alkalmas professzor a helyébe. Kutatások indultak, hogy felkeressék az egykori alapító, Carl Henrich Jackson leszármazottait, akiknek jog szerint a tulajdonában van a kastély és maga az intézmény. Hosszú idő után 20 évvel később találták meg Andrew Steven Mackenziet, aki Jonathan Marcus Jackson legidősebb lányának, Mariana Jacksonnak az egyenesági leszármazottja. Ő vette át az iskola irányítását 1943-ban. A muglik második világháborúja szerencsére elkerülte az iskolát, mely azalatt zavartalanul működhetett. A már 1943-ben életje zenitjén túljutott igazgatót a korábban szintén professzorrá vált fia, Rickard Jackson - aki időközben felvette a Jackson nevet, hogy így is az folytassa az ősi tradíciót - váltotta fel, a férfi halála után. Ő vezette az intézményt egészen 1997-ig, a Voldemort elleni háborúk kezdetéig. A férfi életét vesztette a háborúban és az iskola úgymond megszűnik. A háborúk vége után senki sem tért vissza az intézménybe.

  2012-ben Rickard másdoszülött gyermeke, lánya, az akkor 26 éves Karolin Jackson veszi a kezébe az irányítást és bátyja, Samuel Jay Jackson, a Mágiaügyi Minisztérium minisztere segítségével újraindítja az iskolát az eredeti formájában.

 Azóta is így működik, Karolin Jackson igazgatónő vezetésével.