ELKÖLTÖZÖTT!! - Alkazar Roxfort
Menü
 
Hoppanálás
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók
Indulás: 2013-05-12
 

Ryan Miller

Név: Ryan Miller

Évfolyam: Második

Szak: Ardor

Pontok: 60p

Felvett tantárgyak:

  • Sötét varázslatok kivédése
  • Vámpírtan
  • Sötét varázslatok
  • Mágiatörténet
  • Tündenyelv

Szakkör:

  • Párbajszakkör

Külseje: Ryan kékes zöld fürtjei magukba egy kis különlegességet csempésznek a lényébe. Nem tehet róla, hisz így született. Ebben a dologban nagyon hasonlít bátyjára, Tyler. Bár nem csak ez egyezik meg bennük. Szemük színe is hasonló kék, azobnban Ryan íriszei rétegesen épülnek fel. A csalafintaságot, és a meréséget mutatják, holott egy igenis érző lélek tükrei. Arcának gyerekes vonási még megvannak, de az évek során megférfiasodott, és már nem egy kiskölyök. Alkata szikár, és testét szálkás izomzat borítja. Talán nem a legmagasabbak közé tartozik, de nem panaszkodhat méretére. 

Belső tulajdonságai:  Egy vastag kéreg borítja vörösen dobogó szívét. Igen, bármilyen meglepő Rynak tényleg van szíve. A vastag réteg viszont túlságosan benőtte, azt így elfojtja minden kimutatandó érzését. Erős, és legbelül mégis gyenge fiú. Apránként épített magaköré várat a hazugságokból, és ha ennnek a várnak egyetlen tégláját is megmozgatjuk, akkor a vár összedőlhet. Azonban, aki jól ismeri Ryant, az pontosan tudhatja, hogy bármennyire is ingatagnak tűnek a falak, mégis ledönthetetlenek. A szerepéből, amit eljátszik igencsak ritkán esik ki, és csak egy egy pillanatra. A műsor, amit mások láthatnak belőle az a megvetemedett kéreg a szívén. Rafinált, és elővigyázatos. Megfontoltan tesz minden lépést, és kapcsolatainak köszönhetően mindent lát. Szeret tudni a dolgok kimeneteléről, mielőtt cselekszik. A munkát pedig nem szereti más kezébe adni, mert nem igazán bízik meg senkiben. Aki viszont a bizalmába férkőzik, az szerencsésnek mondhatja magát. Az láthatja Ryan másik arcát, amit nem mutat meg senkinek. 

Előtörténet: Egy éves se volt, mikor a vándorvarázslók magukhoz vették, és onnétól kezdve ők nevelték. Ezek az úgynevezett vándorvarázslók a mágia ügyészség által elítélt körözött varázslók társasága, akik állandó menekülésben vannak a hatóságok elől. Ryan apja a Mágiaügyi Minisztérium megbecsült tagja volt, és a vándorvarázslók úgy érezték, hogy törleszteniük kell az adóságot, amit Mr. Miller a nyakugba vart. Mondhatni büntetésül elvitték a másodszülött gyerekét, így a fiú nem ismerhette élete kezdetén a szüleit. Ryan úgy tudta, hogy a vándorvarázslók az ő családja, ott született és hűsgesen ragaszkodott hozzájuk. Egy Rebecca nevű nő nevelte, akit odadóssal szeretett. A kis naív fiú! A bűnözők kösz nem szabadott, hogy bárkit is szeressen, ezt megtagadták tőlük. Arra neelték őket, hogy képesek legyenek túlélni. A lopás és a sötötvarázslatok alapszükségletnek bizonyultak. Ry tökéletesen alkalmaszkodott ehhez az élethez, a ténylgesen ott született gyerekeket is gyakran lekörözte. Előnyös volt, hogy lábait gyorsabban tudta szedni mindenkinél. A menekülés lett a taktikája. Azonban a nevelőanyja egy sötét napon tért vissza, és mindenki tudta, hogy aki nem tér vissza a csapathoz, az a halál fia lett. Ryant ez igencsak lesúlytotta, mert imádta Beccát, de volt már annyira erős, hogy ne mutassa ki fájdalmát. A rossz között, azonban jó is akadt. Találkozott egy lánnyal, aki már idősebb korában került oda. Hosszú fekete haja, és világító zöld szemei voltak. Rynak azonnal elcsavarta a fejét. Bármennyire is megakarta közelbről ismerni a lányt, nem tehette. A vezetők árbús szemekkel figyelték, hogy mindent  úgy csinál-e ahogyan, azt ők elvárták, és az elvárások közé nem lehetett besorolni a szerelmet. Egy vándorvarázslónak nem voltak ilyen badarságra ideje, és ezt ő is belátta. Évek múltán elfogták a bűnbandát, és minden bűnöst az Azkabanba zártak. Ryant pedig az eltűntek listáján találták meg, és azonosították be a véréről, így visszakerült családjához. Két éven keresztül küzdött a rokonság hogy a fiú be tudjon közéjük illeszkedni, azonban túlságosan is elkanászodott a vándorvarázslók között. Nem volt szándéjkában fényűző életet élni. Jóbban csábította a rablás, és a csavrgó életmód. Elszökött, ahányszor zárt ajtók mögé zárták. Számára nem léteztek határok, a szülei bármennyire is fel akrták állítani.  Így végső soron elküldték Roxfortba, hátha ott megtanulja, hogy mi az a rend és a fegyelem. Természetesen oda se merték egyedül küldeni, nehogy elkalandozzon, így bátyját állították mellé, akit ráadásul ki nem állhat.

Háziállat: - 

 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)