ELKÖLTÖZÖTT!! - Alkazar Roxfort
Menü
 
Hoppanálás
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók
Indulás: 2013-05-12
 

Tiara Rains

Név: Tiara Rains

Évfolyam: Első

Szak: Ardor

Pontok: 0p

Felvett tantárgyak:

  • Sötét varázslatok kivédése
  • Bájitaltan
  • Vámpírtan
  • Sötét varázslatok
  • Melodimágia

Szakkör:

  • Repülés seprűn
  • Párbajszakkör
  • Jóslástan

Külseje: Tiara haja eredeti színben pontosan ugyanolyan vörös, mint az édesanyjáé, és mint a két idősebb testvéréé, szeme pedig sötétbarna. De ennek ellenére folyamatos kezelésekkel tartja rikító kék színben a hajszálait, és hozzá feltűnő kék kontaktlencsét hord. Öltözködése is az egyediséget mutatja, rajta mindig láthatók a legdivatosabb, és azok közül is inkább az alakjából a legtöbbet megmutató és kiemelő ruhák.

Belső tulajdonságok: Makacs lány, aki fiatal korában megtanulta, hogy mit kell tennie azért hogy elég figyelmet, elismerést és kényeztetést kapjon, és ennek fényében mindent megkapott, amit csak akart. Nem üresfejű, de általában nem az eszével veszi le a lábáról az "áldozatait".

Előtörténet: Úgymond fogságban nevelkedett. Most ezt nem úgy kell elképzelni, mint az állatkertben az állatok, hogy egy ketrecben volt az anyjával és úgy nőtt fel.... de valami hasonló. Egy birtokon élt, amit a szülei egy bizonyos távolságon kívül nem hagyhattak el sohasem, ugyanis egy varázslat "kerítést von köréjük, ami nem hagyja őket távozni, ha pedig mégis megpróbálják akkor hatalmas kínokat kell átélniük. Hogy ki alkotta meg ezt a gátat azt a lány nem tudja, csak azt, hogy valakik távol akarják tartani a szüleit a külvilágtól, ő már ebbe született bele. Azt tudja, hogy vannak olyan emberek, akik a szüleinek a feljebbvalói és időnként megjlentek náluk ilyen-olyan indokokkal. A lány őáltaluk tanulta meg, hogy milyen is az élet valjában. Ő  miattuk is olyan a személyisége amilyen. Nem voltak éppen a világ legkedvesebb emberei. Furcsamód Tiara elhagyhatja azt a birtokot, ahol éltek, rá nem hat a varázslat, csak a szüleit akarják ott tartani. (így tudott eljönni ebbe az iskolába is, ahova egyébként a szülei küldték). Van két idősebb testvére, akikkel sohasem találkozott, de tud a létezésükről, bár csak a létezésükről. A szülei sosem beszéltek róluk sokat, és annyira talán nem is érdekelte a lányt egy idő után. Még a nevükkel sincsen tisztában. 

Háziállata: -

 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU