Andreas R. Hanson professzor

Tanított tárgyai:

• Gyógynövénytan
• Vámpírtan

+ Iskolai gyógyító

Külseje:  Feltűnően magas, talán 190 centire lehet becsülni, nem tudja fejből a pontos számot, de nem is tartja lényegesnek. Magasságához képest meglepően könnyű és vézna, sokszor egy-egy diák erőteljesebbnek tűnik nála. Fekete haja mindig fésült, de állandóan az egyik szemébe lóg, néhány diákjának megfordul a fejében, hogy lehet, hogy takar valamit. Az öltözködése elegáns, de szerinte egy tanárnál ez alapfeltétel kell, hogy legyen. Rendszerint inget visel sötét nyakkendővel és fekete nadrágot, valamint elegáns cipőt hord hozzá, két kiegészítője pedig egy zsebóra és egy gyűrű, mindkettőnek külön története van. A bőre elég sápadt, időnként elég betegnek látszik, pedig valójában elég jó egészségnek örvend.

Belső tulajdonságai: Nagyon komoly személyiség, szinte lehetetlen megnevettetni, hogy valaki erre képes legyen, nagyon vidámnak kell lennie az illetőnek. Mindemellett a komolyság mellett eszes és szorgalmas is, emellett nehezen jutott volna olyan kitűnő és jó tanulmányi eredményekhez, mint amilyeneket szerzett. Azonban sajnos nem túl rugalmas, néha túl komolyan vesz mindent, és hajlamos szárazon beszélni (következésképpen úgy is adni le az anyagot.) Kicsit elvontabb gondolatai támadnak néha, amiket igen nehezen ért meg az ember, de ez igyekezettől is függ, mindkét félen múlik. Saját magát tekintve eléggé maximalista és a diákjaitól is a legjobbat várja el, de ha nem azt nyújtják, akkor sem hordja le őket a sárga földig. Tudja ugyanis jól, hogy az mennyire elveheti az emberek kedvét az adott tananyagtól és ő nem szándékozik senkivel sem leadatni egy – két – olyan fontos tantárgyat, mint az övéi. A gyógynövénytan terén kicsit rugalmasabb, de a vámpírtan terén nála vérmesen komolyan kell venni mindent, mintha életre-halálra menne a játék. Ő néha úgy is gondolja, de hát van alapja rá. Más kérdés, hogy ő egyébként nagyon titkolózó fajta, nem köt mindent csak úgy az ember orrára, és ez a kíváncsiskodóknak idegesítő lehet. Más részről azonban fiatalabb korában megvolt ettől a maga titokzatos benyomása is, ami ma inkább ijesztő, mintsem vonzó, már akinek (ugye felnőtt-gyerek nem összekeverendő.) Őszinte, a diákjaival szemben is, és vallja, hogy jó kapcsolat nem jöhet létre mindkét fél akarata és igyekezete nélkül. Ha valamivel kapcsolatban kellemetlen lenne megszólalnia, inkább csöndben marad, viszonylag keveset ferdít vagy hazudik. Ha már valamelyikhez folyamodik, akkor az az előbbi, mert azt még utólag lehet csűrni-csavarni egy kicsit. De hát ez nem egy jó szokás, és, mint mondtam, igen őszinte, úgyhogy nem túl sokszor alkalmazza a valóság megmásítását. Összefoglalva, lehet, hogy kicsit mogorvának tűnik, de mindenre meg van az oka. Pozitívuma lehet azonban, hogy rendkívül udvarias, főleg hölgyekkel szemben, de férfiakkal sem tuskó. Tudja mi az illem, és kellemesen, nem túl szögletes módon, használja is ezt a tudását.

Előtörténet: 1984-ben látta meg a napvilágot az ausztriai Salzburgban. Félvér, de olyan volt számára az élet, mint aki varázsló családba született, varázstalan édesanyja remekül kezelte a mágia jelenlétét és ügyesen használta a varázslatos tárgyakat az otthonukban. Édesapja a helyi Mágiaügyi Minisztérium Varázslény-felügyeleti szakosztályán dolgozott, azon belül is ő foglalkozott legbehatóbban az osztrák és egyéb alpoki vámpírokkal. Andreas a helyi varázslóiskolában végzett 18 évesen, kitűnő tanulmányi vizsgákat tett mindenből. 
Ekkor még apja nyomdokaiba készült szegődni, bár elsősorban valami egészen más kötötte le a figyelmét: még pedig egy igen szép lány szíve. Tizenhat éves volt, amikor találkoztak, barátnője pedig ebben az időben csupán tizennégy. Ennek ellenére hamar összejöttek és kapcsolatuk is meglehetősen komoly volt, talán mert mindketten kellőképp komolyan vették az életük minden területét. A különbség csak az volt, hogy a leány valamivel vidámabb és felszabadultabb volt, mint ő. Megismerkedésük után sok-sok kellemes közös élményben volt részük, esti sétákban, piknikekben, együtt találtak ki új varázslatokat, időnként még nevettek is, ha valami viccesen balul sikerült.
Aztán eltelt két év, és Andreas végzett az iskolában. Tanulmányozni kezdte a vámpírokat, mivel ő apja szakosztályán velük akart foglalkozni, érdekelték őt. Két év elméleti tanulás és kutatás után, amikor a barátnője is végzett az iskolában, elindult egy hosszabbnak tervezett tanulmányútra is, a szerelme pedig kísérte őt. Egyre azonban nem számítottak: hogy nem minden vámpír díjazza, ha kutakodnak utánuk. Két barátságosabb társaság után egy agresszív csapathoz kerültek, akik megelégelték a „szaglászásukat” – aminek talán köze lehetett pár rejtélyes eltűnéshez és a fiatalok jó felfedező-képességéhez – így egy éjszaka megtámadták őket. Andreas megsérült, de a barátnőjét nagyon erősen megsebezték, véresre karmolták és még meg is harapták, majd a támadók eltűntek a testtel, minden bizonnyal ki akarták szívni mindenvérét.
Az éppen férfi korba lépett fiú megtört, és hatalmas gyász lett úrrá rajta, mivel ő vitte magával erre a helyre. Nehezen, de mégis összeszedte magát és tovább élte az életét. Ezek után azonban nem volt hajlandó vámpírokkal foglalkozni – legalábbis úgy, ahogy korábban eltervezte, egyáltalán nem -, vadásznak állt be. Több gyilkost is elfogottés az Azkaban őrei elé vitt, ha dementorcsók várt volna rájuk, megölte őket, ártatlanokat azonban nem bántott, hiszen az ő szerelme is teljességgel ártatlan volt akkor.
Talán huszonhat éves lehetett, amikor egy rajtaütése során megölt egy gyilkost – csak hogy, mint kiderült, az nem vámpír, hanem feketemágus volt, méghozzá egy nagy erejű boszorkány szeretője is egyben. A boszorkány elátkozta Andreast, hollóvá akarta változtatni, de mivel a férfinak volt ereje védekezni, ez nem járt teljes sikerrel. Azonban meg sem hiúsult egészen: erre ő aznap éjszaka jött rá. Az átok, ha nem is minden pillanatban, de hatott, sötétedés után hollóvá változtatva őt. Andreas nem akart beletörődni az átokba, főleg, hogy így éjszakai vámpírvadász-élete is romokban hevert. Nappal bájitalokat keresett és kotyvasztott, gyógynövények hatásairól tájékozódott, varázslatokat talált ki, mindent megpróbált, hogy sikerrel járhasson. Végül elfáradt benne, és inkább az animágia útján próbálta meg orvosolni problémáját. Négy év alatt sikerült is eltanulnia úgy, hogy már nappal is fel tudta venni madár-alakját, és mostanra már éjszaka részben vissza is tud alakulni emberré. Ez a részben itt azt jelenti, hogy nincs mindig ereje rá és néha csak félig-meddig vesz fel emberi alakot, például a szárnyai megmaradhatnak. Viszont már nagyon sokszor jár sikerrel, még ha nem is feltétlen húzza ki így az egész éjszakát. De ha a nap teljesen felkelt, akkor mindenképp visszaváltozik, csak addig van esélye lelepleződni mások előtt. De hát ki is lenne kíváncsi rá az éjszaka kellős közepén? Azért soha nem lehet elég óvatos az ember. Éppen ezért – hogy a lebukás veszélye ne álljon fent nála – esténként mindig kulcsra zárja az ajtaját.
Az évek alatt, mivel valahogy el is kellett tartania magát és vérdíjakból már nem élhetett meg és a takarék meg az örökség is elfogy előbb-utóbb, tanári állást vállalt varázslóiskolákban. Innen négy év után – tehát mostanra – eljött, mivel éjszakai szórakozóhely nyílt a szállása körzetében, így eléggé megnőtt a lebukás-veszély. Azért jött az Alkazarba, mert az el van zárva a világtól, valamint úgy hallotta, ide a világ minden tájáról, bármifajta diák tanulni jöhet. Ezek alapján úgy gondolta, itt az ideje valakinek felkészíteni őket a vámpírokkal való találkozásra, saját tapasztalatok alapján. Még ha ezekről a saját tapasztalatokról nem is tud feltétlen a diákság. Nem is sejti, hogy ez a hely másféle találkozások helye is lehet

Háziállata:  Egy – kreatívan – Ravennek elnevezett holló. Időnként megtévesztésként használja, és néha úgy tartja, jobb barátja, mint egyes emberek.